Photoset

Időnként rátalálok erre a hihetetlen módon megmaradt mappára, fotókkal, amiket a nagyszüleim házában készítettem, a haláluk után. Megdöbbentő, milyen erős érzelmi válaszokat váltanak ki belőlem ezek a teljesen hétköznapi tárgyak. Nyilvánvaló összefüggésben azzal, hogy nincs és aligha lesz valaha is olyan hely és idő, ahol szívesebben lennék, mint náluk, gyerekként. 

Photo
annyira mérges vagyok, hogy idén nem jutok ki

annyira mérges vagyok, hogy idén nem jutok ki

(Source: kedvemrevalo)

Link

justtoshowoff:

justtoshowoff:

kozony:

kerultkialakitasra:

piramisszelet:

kozony:

wergida:

Az előző szövegposzt az azonosulást feltételező műfajokról kissé kurta-furcsa lett, így kontextualizálnám az ott elhangzottakat. Ferencz István jóvoltából: felesben, a minap doktorált egy hallgatóm a MOMÉn. Borbás Péter DLA-tézisei a vidéki építészet kapcsán születtek, mesterművét pedig Reischl…

Valahol nagyon vicces, amikor olyan emberek vitatkoznak a mai vidéki létről, akik évtizedek óta városban élnek, tipikusan urbánus értelmiségi foglalkozással. “A vidéki lét vége, amikor az udvart feltöri a gyep” - ezek szerint Turi Attila tényleg nagyon régen járhatott falun.

Turi Attila igazat beszél: előkert - dália, krizi, nőszirom; udvar - baromfiudvar, ezért zöldmentes; hátsókert - veteményes, konyhakert majd kukorica szántó a disznók végett; külső kert (az igazi) - gyümölcsös, szőlő présházzal. Az örökzöld és a tűlevelű szerintem is ördögtől való, csak a zordon Kárpátokat lakják szívesen.

Tök mindegy hogy mi a túró van a vidéki kertekben ha a tizen- és huszonéves vidéki fiatalok a szobában ülnek és facebookoznak meg tumbliznak mint ahogyan mi ülünk és facebookozunk meg tumblizunk. Ebből a szempontból volt egyébként tanulságos Nagy Dénes Másik Magyarország című dokufilmje.

Bár a film - főleg az operatőr szépelgő képeinek köszönhetően - túl szép és így kicsit giccses, de a bemutatóján az nagyon tanulságos volt, hogy ott ült a sok okos jószagú értelmiségi és elhűlve figyeltek arra, amikor a “vidéki” srác elmesélte hogy a napja abból telik, hogy kimegy segít a nagymamájának etetni a disznókat aztán bemegy és játszik pár órán át a Football Manager 2014 játékkal és a Real Madrid a kedvenc csapata benne amit menedzsel is, aztán ha eleget játszott facebookozik aztán megint basztat valamit a kertben. Aztán volt egy másik lány aki meg elmesélte, hogy mindig mennyire várja a hónap elejét, hogy kapjon feltöltőkártyát és akkor újra tud facebookozni a mobilján a haverokkal.

Aztán mindenki ott hüledezett, hogy ez mennyire szomorú. Én meg majdnem kikeltem magamból, hogy ugyan mi az isten olyan szomorú ebben? Mintha mi mást csinálnánk.

Miféle vidékről és nem vidékről beszélünk, amikor mindenki a monitort nézi a napja túlnyomó részében? Ez volt egyébként a filmnek egy nagy vaksága és tuloksága, hogy nem vette észre, hogy “ezek a szegény vidékiek a nagy nyomorban” ugyanahhoz a technológiai infrastruktúrához férnek hozzá mint aki nem “szegény vidéki”, és ennek köszönhetően akkora nagy átfedés van a vidéki és nem vidéki lét között mint még soha a történelemben.

Nem kell vidéki építésszé válni ahhoz, hogy tervezz egy szobát valakinek ahhoz hogy internetezzen benne.

A vidéki köztér és közösségformálás kérdése az persze más, de ennek a kérdésnek a problémáit nem azok az öregedő építészek fogják megoldani, akik alapvetően a városi közteret és annak fontosságát sem értik, nem hogy annak előnyeit tudnák implementálni vidéken.

Turi Attila például nem nagyon gondol többet erről mint, hogy szakrális buszmegállókat építtet hallgatókkal és ezzel azt képzelni, hogy ez mekkorát emel a vizuális kultúrán. De említhetnénk Balázs Mihályt is, aki a Pázmány Péter Informatikai Kar épülete előtt és a Matáv székház előtt is bebizonyította, hogy nem érti mi történik a házon kívül.

Bokrok meg fák növénykazettában raszterben(!), valami csilli-villi burkolat, meg jelszerű kis basz épületek, itt tartunk ma. Ez minden csak nem gondolkodás a köztérről. De nyilván ez a kiöregedőben lévő szárny teljesítménye. Kár hogy közük van a képzéshez és kár hogy megtalálják a kontraszelektált utódjaikat.

És akkor belefűzöm a mondandómba végre azt a verset is amiről külön akartam kicsit posztolni, mert mindenki csak röhögcsélt rajta de közben tényleg gyönyörűen foglalja össze az elmúlt 20 év városfejlesztéseinek kudarcait, közhelyit és dekadenciáját.

Ja! És azt mondtam már, hogy ez az egész mindegy is mert igazából a vasút- és az extrém mobilitásfejlesztés oldhatná meg az egész problémát? Mert amíg emberek nem visznek kölcsönösen ide-oda tudást és akárminek a kultúráját a fejükben, addig minden mindegy.

Ennyire azért nem egyszerű a dolog. Természetesen a tizen- és huszonéves korosztály ugyanazt csinálja mindenhol a világon. De a náluk idősebbek nem, mármint megbízói szerepben építtetőként többnyire ők tűnnek fel. Nekik van tevékeny közük az építészethez, momentán, hogy úgy mondjam. 

Vidéki építészet azonban, a szó nem geográfiai értelmében, nincs, mint ahogyan fővárosi építészet sincs. De tény, hogy vannak olyan elvárások, alaphelyzetek, amikkel vidéken találkozni, és vannak olyan vernakuláris sajátosságok is, amelyekből egy építész adott esetben ki tud indulni (ezek persze semmilyen vélt vagy valós hitelességre nem teremtenek alapot, ld. a Balaton-felvidék újabbkori építészetét).

Hogy rögtön az utolsó bekezdésednek is ellentmondjak: nem hinném, hogy a mobilitásfejlesztés megoldja ezt a problémát, a földdel foglalkozó vidékiek ugyanis nem mobilisak. A tulajdon röghöz köt. Olyannyira, hogy a falusaik jelentős része az életben egyszer költözik: a szülők házából a sajátjába (most természetesen a saját falumban látottakról beszélek, általánosítva). Vagy, hogy egy másik sajátosságot mondjak: a ház hátrafelé való bővíthetősége, a stabil flexibilitás a gazdasági helyiségek terén ma is jogos (és többnyire kielégítetlen) elvárás egy vidéki háztartásban. 

Azzal viszont megint nem tudok egyetérteni, hogy címkéket rakosgatunk a vidéki háztartásokra, és elvárjuk, hogy annak megfelelően működjenek - hogy piramisszelet hozzászólására utaljak. Baromfiudvar, hátsó kert, külső kert… Persze, a legtöbb helyen körvonalában megvannak, de egyre kevesebb falusi tart baromfit és disznót, mert sokkal egyszerűbb megvenni a boltban, a kertek többségéből a szőlő és a kukorica is kikopott. Csak mi a családommal több hektár szőlőt vágtunk ki az elmúlt években. Ez kicsit Turi A. fiókjaira emlékeztet. Miért ne lenne vidéki a gyepes udvar? Lovakat már rég senki nem tart, azok a nehézgépek pedig, amelyek csupaszon tartanák, csak minden huszadik háznál vannak meg - a többiek velük dolgoztatnak, bérbe.

Nagyon sokszor érzékelem, hogy a vidéki életnek az építészek csak a legfelületesebb külső jegyeivel hajlandóak foglalkozni, a valódi igényekkel és elvárásokkal nem. (Ez visszatérő jelenség pl. a Média Építészeti Díján.) Ez a legerősebb vádam, nem csak Turiék, hanem Janáky iránt is. Persze, én is imádom a vakolatlan téglafalakat meg a kukoricagórékat, és remekül mutatnak egy építészeti könyvben. Kevés szebb és praktikusabb építménnyel találkoztam, mint az, ami a nagyszüleim hátsó udvarában állt. Góré, tyúkól, darálós, keltető, szerszámraktár egyben, végtelenül racionális és maradandó módon. 

image

De a nagyszüleim nem ebben laktak. Hanem egy hosszúházból épített kockaházban előtte. Az ő unokáik meg a hosszúházak és kockaházak helyére emelt mediterrán házakban laknak. (És persze nem értik, “mi történik a házon kívül”, mint ahogyan az átlagemberek jelentős része nem érti.) A realitás ez. Ezzel kezdhetne valamit a magyar építész, ha akarna, de teljesen nyilvánvaló módon nem akar.

mit?
a tájidegen házakon mindig felbaszom magam amúgy, a mediterrán kurva mindenit az összesnek.

ja igen, és tökre el lehet (kell-e, azt ti tudjátok) választani a földdel dolgozó és a kertben max gyerekekkel játszó, meg pihenő emberek igényeit. persze átfedések vannak, de nagyon más életstílus ingázni a városba, meg helyben dolgozni, a következő generációkra is jócskán kihat.

Hát mondjuk azt, hogy felmérik a valós igényeket és sajátosságokat, és ezekből kiindulva elkezdenek foglalkozni például a fiatal építtetőkkel. Nem indulnak ki abból, hogy a kortárs magyar falu csak tornácos hosszházakból indulhat, napsugaras oromzatokkal, de nem feltételezik azt sem, hogy mindenki az A10-en edződött ízléssel rendelkezik. (Semmiféle reális esélyt nem látok erre, csak mondom.)

Még egy személyes megjegyzés: nem gondolom, hogy létezik tájidegenség ma, mert nincsenek tájak. Alig-alig észrevehető helyi sajátosságok vannak, de ezek többsége rég elmosódott. Amit tájidegennek látunk, arra a saját ízlésünket vetítjük rá. Fejér megyében a mediterrán ház például sokkal tájjellegűbb, mint a hosszház. Egyszerűen több van. Történetileg több van, a cselédfalvakban, zsellérsorokon, nagybirtokos telepesfalvakban kevés volt a maradandó, klasszikus hosszúház.  

Link

kerultkialakitasra:

piramisszelet:

kozony:

wergida:

Az előző szövegposzt az azonosulást feltételező műfajokról kissé kurta-furcsa lett, így kontextualizálnám az ott elhangzottakat. Ferencz István jóvoltából: felesben, a minap doktorált egy hallgatóm a MOMÉn. Borbás Péter DLA-tézisei a vidéki építészet kapcsán születtek, mesterművét pedig Reischl…

Valahol nagyon vicces, amikor olyan emberek vitatkoznak a mai vidéki létről, akik évtizedek óta városban élnek, tipikusan urbánus értelmiségi foglalkozással. “A vidéki lét vége, amikor az udvart feltöri a gyep” - ezek szerint Turi Attila tényleg nagyon régen járhatott falun.

Turi Attila igazat beszél: előkert - dália, krizi, nőszirom; udvar - baromfiudvar, ezért zöldmentes; hátsókert - veteményes, konyhakert majd kukorica szántó a disznók végett; külső kert (az igazi) - gyümölcsös, szőlő présházzal. Az örökzöld és a tűlevelű szerintem is ördögtől való, csak a zordon Kárpátokat lakják szívesen.

Tök mindegy hogy mi a túró van a vidéki kertekben ha a tizen- és huszonéves vidéki fiatalok a szobában ülnek és facebookoznak meg tumbliznak mint ahogyan mi ülünk és facebookozunk meg tumblizunk. Ebből a szempontból volt egyébként tanulságos Nagy Dénes Másik Magyarország című dokufilmje.

Bár a film - főleg az operatőr szépelgő képeinek köszönhetően - túl szép és így kicsit giccses, de a bemutatóján az nagyon tanulságos volt, hogy ott ült a sok okos jószagú értelmiségi és elhűlve figyeltek arra, amikor a “vidéki” srác elmesélte hogy a napja abból telik, hogy kimegy segít a nagymamájának etetni a disznókat aztán bemegy és játszik pár órán át a Football Manager 2014 játékkal és a Real Madrid a kedvenc csapata benne amit menedzsel is, aztán ha eleget játszott facebookozik aztán megint basztat valamit a kertben. Aztán volt egy másik lány aki meg elmesélte, hogy mindig mennyire várja a hónap elejét, hogy kapjon feltöltőkártyát és akkor újra tud facebookozni a mobilján a haverokkal.

Aztán mindenki ott hüledezett, hogy ez mennyire szomorú. Én meg majdnem kikeltem magamból, hogy ugyan mi az isten olyan szomorú ebben? Mintha mi mást csinálnánk.

Miféle vidékről és nem vidékről beszélünk, amikor mindenki a monitort nézi a napja túlnyomó részében? Ez volt egyébként a filmnek egy nagy vaksága és tuloksága, hogy nem vette észre, hogy “ezek a szegény vidékiek a nagy nyomorban” ugyanahhoz a technológiai infrastruktúrához férnek hozzá mint aki nem “szegény vidéki”, és ennek köszönhetően akkora nagy átfedés van a vidéki és nem vidéki lét között mint még soha a történelemben.

Nem kell vidéki építésszé válni ahhoz, hogy tervezz egy szobát valakinek ahhoz hogy internetezzen benne.

A vidéki köztér és közösségformálás kérdése az persze más, de ennek a kérdésnek a problémáit nem azok az öregedő építészek fogják megoldani, akik alapvetően a városi közteret és annak fontosságát sem értik, nem hogy annak előnyeit tudnák implementálni vidéken.

Turi Attila például nem nagyon gondol többet erről mint, hogy szakrális buszmegállókat építtet hallgatókkal és ezzel azt képzelni, hogy ez mekkorát emel a vizuális kultúrán. De említhetnénk Balázs Mihályt is, aki a Pázmány Péter Informatikai Kar épülete előtt és a Matáv székház előtt is bebizonyította, hogy nem érti mi történik a házon kívül.

Bokrok meg fák növénykazettában raszterben(!), valami csilli-villi burkolat, meg jelszerű kis basz épületek, itt tartunk ma. Ez minden csak nem gondolkodás a köztérről. De nyilván ez a kiöregedőben lévő szárny teljesítménye. Kár hogy közük van a képzéshez és kár hogy megtalálják a kontraszelektált utódjaikat.

És akkor belefűzöm a mondandómba végre azt a verset is amiről külön akartam kicsit posztolni, mert mindenki csak röhögcsélt rajta de közben tényleg gyönyörűen foglalja össze az elmúlt 20 év városfejlesztéseinek kudarcait, közhelyit és dekadenciáját.

Ja! És azt mondtam már, hogy ez az egész mindegy is mert igazából a vasút- és az extrém mobilitásfejlesztés oldhatná meg az egész problémát? Mert amíg emberek nem visznek kölcsönösen ide-oda tudást és akárminek a kultúráját a fejükben, addig minden mindegy.

Ennyire azért nem egyszerű a dolog. Természetesen a tizen- és huszonéves korosztály ugyanazt csinálja mindenhol a világon. De a náluk idősebbek nem, mármint megbízói szerepben építtetőként többnyire ők tűnnek fel. Nekik van tevékeny közük az építészethez, momentán, hogy úgy mondjam. 

Vidéki építészet azonban, a szó nem geográfiai értelmében, nincs, mint ahogyan fővárosi építészet sincs. De tény, hogy vannak olyan elvárások, alaphelyzetek, amikkel vidéken találkozni, és vannak olyan vernakuláris sajátosságok is, amelyekből egy építész adott esetben ki tud indulni (ezek persze semmilyen vélt vagy valós hitelességre nem teremtenek alapot, ld. a Balaton-felvidék újabbkori építészetét).

Hogy rögtön az utolsó bekezdésednek is ellentmondjak: nem hinném, hogy a mobilitásfejlesztés megoldja ezt a problémát, a földdel foglalkozó vidékiek ugyanis nem mobilisak. A tulajdon röghöz köt. Olyannyira, hogy a falusaik jelentős része az életben egyszer költözik: a szülők házából a sajátjába (most természetesen a saját falumban látottakról beszélek, általánosítva). Vagy, hogy egy másik sajátosságot mondjak: a ház hátrafelé való bővíthetősége, a stabil flexibilitás a gazdasági helyiségek terén ma is jogos (és többnyire kielégítetlen) elvárás egy vidéki háztartásban. 

Azzal viszont megint nem tudok egyetérteni, hogy címkéket rakosgatunk a vidéki háztartásokra, és elvárjuk, hogy annak megfelelően működjenek - hogy piramisszelet hozzászólására utaljak. Baromfiudvar, hátsó kert, külső kert… Persze, a legtöbb helyen körvonalában megvannak, de egyre kevesebb falusi tart baromfit és disznót, mert sokkal egyszerűbb megvenni a boltban, a kertek többségéből a szőlő és a kukorica is kikopott. Csak mi a családommal több hektár szőlőt vágtunk ki az elmúlt években. Ez kicsit Turi A. fiókjaira emlékeztet. Miért ne lenne vidéki a gyepes udvar? Lovakat már rég senki nem tart, azok a nehézgépek pedig, amelyek csupaszon tartanák, csak minden huszadik háznál vannak meg - a többiek velük dolgoztatnak, bérbe.

Nagyon sokszor érzékelem, hogy a vidéki életnek az építészek csak a legfelületesebb külső jegyeivel hajlandóak foglalkozni, a valódi igényekkel és elvárásokkal nem. (Ez visszatérő jelenség pl. a Média Építészeti Díján.) Ez a legerősebb vádam, nem csak Turiék, hanem Janáky iránt is. Persze, én is imádom a vakolatlan téglafalakat meg a kukoricagórékat, és remekül mutatnak egy építészeti könyvben. Kevés szebb és praktikusabb építménnyel találkoztam, mint az, ami a nagyszüleim hátsó udvarában állt. Góré, tyúkól, darálós, keltető, szerszámraktár egyben, végtelenül racionális és maradandó módon. 

De a nagyszüleim nem ebben laktak. Hanem egy hosszúházból épített kockaházban előtte. Az ő unokáik meg a hosszúházak és kockaházak helyére emelt mediterrán házakban laknak. (És persze nem értik, “mi történik a házon kívül”, mint ahogyan az átlagemberek jelentős része nem érti.) A realitás ez. Ezzel kezdhetne valamit a magyar építész, ha akarna, de teljesen nyilvánvaló módon nem akar.

Link

wergida:

Az előző szövegposzt az azonosulást feltételező műfajokról kissé kurta-furcsa lett, így kontextualizálnám az ott elhangzottakat. Ferencz István jóvoltából: felesben, a minap doktorált egy hallgatóm a MOMÉn. Borbás Péter DLA-tézisei a vidéki építészet kapcsán születtek, mesterművét pedig Reischl…

Valahol nagyon vicces, amikor olyan emberek vitatkoznak a mai vidéki létről, akik évtizedek óta városban élnek, tipikusan urbánus értelmiségi foglalkozással. “A vidéki lét vége, amikor az udvart feltöri a gyep” - ezek szerint Turi Attila tényleg nagyon régen járhatott falun.

Photo
Brief öcsémtől: kéne két nyomozó, egy majdnem embernagyságú hörcsög, meg egy pályakezdő Sherlock Holmes. Mondjuk. 
Én: …
Hörcsögből végül kettő lett, a második jobb.

Brief öcsémtől: kéne két nyomozó, egy majdnem embernagyságú hörcsög, meg egy pályakezdő Sherlock Holmes. Mondjuk. 

Én: …

Hörcsögből végül kettő lett, a második jobb.

Text

egybeirjuk:

intimrape:

Életem célja egyszer úgy végigvinni egy étkezést egyedül, hogy ne egyem le magam. Ha nincsen ott senki, le hullik rólam a civilizációs váz és zabálok mint az állat.

A lehullik egy szó!

Szerintem ez át verés volt.

Photo
kerultkialakitasra:

Legyen saját kockaházad!
Photo
wergida:

Avasi kilátó, Miskolc, Hofer Miklós

Lehetségesez.

wergida:

Avasi kilátó, Miskolc, Hofer Miklós

Lehetségesez.

Video

beatonna:

I am in this promo, putting my money where my mouth is.  I look like I sort of just rolled out of the woods but HOW MUCH MORE CANADIAN CAN YOU GET

Érdekes.